Recenzió ::::::::::::::::::: Cinege a lábát

Nem állítom, hogy mindent értek a világból, illetve, hogy ismerném azokat, akik igazán közel állnak hozzám, pontosabban, hogy tisztában lennék azzal, mit akar az a néhány ember, akikkel még hébe-korba normálisan beszélgetni tudok, vagyis tulajdonképpen tiszta, fogalmi értékelést szinte soha semmiről nem áll módomban adni, bár a kézenfekvő részletek megítélése talán még, egyszer-egyszer, mondjuk hetven százalékban sikerül. Az efféle mondatokat azonban a ráismerés örömével lehet olvasni: „Felhőjáró!, vont kérdőre apám egy sárgás napon. Megtanulhatnád már végre a tudodmit!, krákogta. Fater kösz, de szarok a paradicsomhalálba, kontráztam csuklóból.”

Nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy egyszer, majd, de nem, nem is majd, nemsoká, kisvártatva, még a belátható időn belül azoknak lesz nagyon jó, azok ücsöröghetnek csak mértékkel letörten a katasztrófák láttán, akiknek van Felhőjáró-kötetük.

Szép történet, sok csavar, még több menet – én talán két Csilla közt alszom ma –, és egyszer feltehetően eljön majd az az idő, amikor az emberek rájönnek, hogy „felkerekedni narancssárga szandált venni az algazöld estélyihez, vagy megóvni a gonosz erőktől a galaxist, e kettő között nincs nagy különbség, csak a dimenzió más.”

Szira Péter
szerkesztő, Élet és Irodalom

1 megjegyzés: